Bár mindig várod, mégis észrevétlen érkezik,

Tétova, lágy érintéssel a szívedbe költözik.

Úgy érzed, hogy szárnyalsz, a csillagokig repít,

Bár már mindened ég, mégis tovább hevít.

 Gyémántfény ragyogást kölcsönöz szemednek,

Melyben a boldogság könnyei rezegnek.

Ha Veled van hallod, ha lelked húrja pendül,

S szívedben a vágy éneke felcsendül.

Az érzelmek dallama halk ütemben dobban,

Oly lágyan, ahogy egy kavics vízbe csobban.

Ha Veled van, szint kap a máskor fakó világ,

S kivirágzik lelkedben a legeslegszebb virág.

Virágzó fának láttat egy korhadt fadarabot,

Gyémánt folyamnak egy aprócska patakot.

Igazgyöngy kacagást ad fáradt mosoly helyett,

Kopár sivatagba zöldellő ligetet.

Míg Veled van, úgy érzed mindenre képes vagy,

 S csak remélni mered, hogy mindig Veled marad.

 Ez a selymes puha érzés, ez a szédület,

 Ez a forró mámor, ez a szent révület!