|
"A magányosokból lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Ők azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. "Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!" És a lényeg nem ez. Mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik, mit is akart mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen az öröm, vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költők azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valóban ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit működtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik, hogy szembeszállunk-e ezzel, vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mindabba, ami körülölel minket." |
|
Az összes idézet innen egyben letölthető. |
|
|
"Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelõl sütne ránk a nap." |
|
|
|
"A szerelem azé, aki szeret, nem pedig azé, akit szeretnek." |
|
|
|
"Két ember között a legrövidebb út egy mosoly." |
|
|
|
"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhõjén, mely ragyog,
És rajta túl derengõ csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod, hogyha megkeres,
Mint napsugár, ha csillan a tetõn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érzem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!" |
|
|
|
"Mint szakadék szélén orült zenész,
úgy táncolok szíved peremén.
Ránts magaddal!....hogy szárnyak nélkül is
repülhessek feléd!"
|
|
|
|
"Élvezem én az életem veled
Hívogat a szavad, simogat a kezed
Ajkaink összesimulva
Csókod édesen olvad ma
Szívem epedve reád vár
Mi az mi téged rabként zár
Nem enged hozzám szabadon
S én kívül maradok a falakon
Nem bírom soká nélküled
Hívó szóm mért nem leled?
Míg kétségek között remélek
Szerelmes vágyban elégek." |
|
|
|
"Csillagokat nézel, szép csillagom.
Ég ha lehetnék, két szemedet nézném csillagom ezreivel." |
|
|
|
"Ne félj hát, mert veled vagyok...
Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy
Ha tengereken kelsz át veled leszek
És ha folyókon, nem borítanak el ...
Mert drága vagy szememben, mert becses vagy nekem
És szeretlek!" |
|
|
|
"Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul,
tested melegét magamba szívni, láthatatlanul
ott lenni minden jóban,
minden kimondott mondatodban,
az ételeidben a mosolyodban,
lépéseid ritmusában, sóhajaid párájában,
minden gondolatodban." |
|
|
|
"Szeretnék szemed kútjába merülni,
mélyére szállni, s odalenn
megérinteni, ha már egyedül vagyok
a végtelent." |
|
|
|
"Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
- s hogy ez megeshetett,
úgy érzem :becsesebb
életnél, halálnál." |
|
|
|
"Vakon vágtázva is, és át tûzön-vízen,
megmértük végre: mekkora lehet Két végtelen!
- Se gyõztesen, se vesztesen,
félálomban suttogjuk: i g e n.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!" |
|
|
|
"Az vagy nekem, mint földnek az ég.
Az vagy nekem, mint égnek a kék.
Az vagy nekem, mint télnek a hó." |
|
|
|
"Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok
Néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
Aki nem kér semmit, csak néz és imád,
És nem akar lenni, csak általad,
Csak árnyéka annak, ami vagy." |
|
|
|
"Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgõ, s áradó vagy bennem, mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kõben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
a zizzenve röppenõ kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben, s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belõlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
a téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon, és csöppje hull a méznek
s mint szivárvány golyó ragyog a terítõn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még idõm
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felém int,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnyéka lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ
s idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hûs tenyeredben." |
|
|
|
"Az az ember, akit bennem szeretsz,
természetesen jobb nálam:
én nem vagyok ilyen.
De te szeress, és én majd igyekszem,
hogy jobb legyek önmagamnál." |
|
|
"Rohanj hozzám, de csak hozzám
Ne hozz semmit nekem csak magad!
Nem vagy álom, nem vagy emlék,
Nem vagy elfelejtett gondolat!
Hagyd az ajtót tárva-nyitva
Rohanj hozzám, hogy már lássalak...
Vedd könnyen, ami nehéz velem
Tedd többé, ami kevés nekem
Ölelj engem, erõsebben
Bûvös körödben vágy éget el
Rohanj hozzám, de csak hozzám,
Ne szaladj el tõlem hirtelen...
Vedd könnyen, ami nehéz velem
Tedd többé, ami kevés nekem... " |
|
|
"Írnom kell, rólad, rólam,
érzéseimrõl, neked, magamnak.
Örök igazság: a szerelem
a legnagyobb, a legszentebb
dolog, mit ha nem ismersz
nem vagy nõ, nem vagy férfi.
Kell valaki, aki megért téged,
kell, hogy úgy érezd megérted.
Valaki, ki úgy érzed, szeret,
s a csókodtól, mint egy levél megrezeg.
Vele álmodsz, vele ébredsz fel.
Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten
s ha megleled, s azt hiszed, a tied,
soha el nem veszted, mint esõcseppet
a végtelen tenger, elnyel, magába fogad
a csoda, a gyönyörû, tiszta, mély szerelem.
Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz,
a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda,
megnyugszol, béke lesz a szívedben,
és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.
...
Megtalálod az igazit, rád talál a szerelem,
a nyolcadik, a legnagyobb csoda, földöntúli,
mindenek feletti, úgy tekint rád, mint kisbaba
ártatlan szeme minden újra, szépre
csodálkozón, kérdõn: velem is megeshet
valóban, igazán, létezhet?
Minden más értelmét veszti, ócskáshoz kerül,
hisz tündököl, minden mást elhamvaszt a
szerelem vérvörös lángja.
A tiéd, megkaptad, vigyázz rá,
zárd el duplán-biztos páncélszekrénybe:
a szíved közepébe, tápláld, szeress,
és hagyd, hogy szeressenek,
ne akard megmagyarázni, csak
hagyd, cirógatni, végig simítani magadon
az érzést, fogadd magadba, körülölel majd
és megmelegít, akár nyári szellõ, langyos,
kristálytiszta mindenek ura, végtelen óceán.
A szerelmet az élettel együtt,
és annak végéig tanulod, meg soha
nem ismered, a magyarázhatatlan csodát,
nincs képlet, nincs szabály, csak érzetek,
érzelmek, haja fejed magába fogadó
selyme, bársonya, mindig meglepõ,
magával ragadó arca, naponta megcsodálod,
elvarázsol, magához láncol, mint tiszta oxigén,
életet ajándékoz minden nap minden pillanatában.
Ajka, és ahogy csókol, megremegsz, ájulás,
lábaid gyengék, mindenek súlya, a szerelem
nehezedik rájuk, álomtájra, álmok közé repít
oly-oly könnyedén.
Csak az ajkak beszélnek, minden más érdektelen,
elmondják egymásnak a varázsigét, a Titkok Könyvét,
belelapoznak, beleolvasnak,
és rájössz mindez nem földi gyönyörûség,
a csodák-csodáját éled át könnyedén.
Nyakán az inak, megfeszülnek,
és te magadba szívod nõi illatát,
melyhez nincs hasonló, nincs más kábulat,
rácsodálkozol testének minden elrejtett kis
pontjára, szemed színt vált, magával ragad
a gyönyör, nem tudod, mit miért, hol és hogyan,
és õmagába fogad, rád tapad, eggyé válik veled,
megszunik tér s idõ, szerelemvörös betûkkel
íriszébe égeted gondolatod: SZERETLEK!
Szerelempárás testére tekintve
egy érzés, két karodba zárd, öleld, félton, óvón,
nem engednéd, kell, bódítóan kell neked,
minden pillanat minden pillanatában,
örökké, hiszed, a halál is legyozhetõ,
mindig szeretni akarod, vigyázni rá,
táplálni, vigyázni a csodát,
ismételni, csökönyösen ismételni,
mert nem lehet megunni.
Létezhetsz, mert létezik,
szerethetsz, mert szeret,
beszélhetsz, érti szavad,
érti, felfogja, mit mondasz,
de csak rábólint, hisz neki annyira egyértelmû,
mint hogy holnap is lesz egy nap, felkel a nap,
forog a föld. De azért hálás neked, bólint,
õ is így gondolja, amit elsuttogtál:
MEGSZERETTELEK ÉLETRE-HALÁLRA!" |
|
|
"Benned találtam…
Benned találtam ébredésemet,
Ontod arcomra gyönyörû fényedet,
Zerge könnyedséggel megszerzett szívemen
Sóhaj hullik ajkaimmal rád,
Omló bûneimmel, vágy, szerelemmel.
Boldog bensõm megperzselted,
Óhajoddal, röpke csókokkal,
Zajtalan szellemeddel, megbabonázó kacagással,
Sellõm van, egy repesõ, kacagó
Oda illõ szívembe, boldogsággá szeretve." |
|
|
"William Shakespeare: LXXV. szonett
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fûszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idõ ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tõled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom." |
|
|
"SZERELMES VERS
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyû gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!" |
|
|
|
"Csillagot láttam
Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam."
|
|
|
|
"A szerelem gyönyörûséges virág, ám bátornak kell lennünk,
hogy irtózatos szakadék szélén szedjük." |
|
|
|
"A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökereket ereszt egész valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain." |
|
|
|
"A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi." |
|
|
|
"Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezoleg, a szerelmes olyasmiket lát meg imádottján, amiket más nem vesz észre." |
|
|
|
"A költészet csillaga a szerelem: és egyúttal a szerelem az élet magva is; aki megismerte a szerelmet, örökké él." |
|
|
|
"A szerelemben gyöngédség is van, a szerelem vágyik arra, hogy oltalmazzon, hogy jót tegyen, hogy gyönyörûséget adjon - ha ez nem is önzetlenség, mindenesetre az önzésnek csodálatosan leplezett fajtája." |
|
|
|
"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, mely annyira erõs, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk õreá." |
|
|
|
"A szerelem éppoly problémátlan, mint egy jármû.
Csak az a kérdés, ki vezet, ki utazik, és merre visz az út." |
|
|
|
"A szerelem megsemmisíti az észt.
Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye:
amikor az egyik megtelik, a másik kiürül." |
|
|
"Elõször a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part s tenger összevegyül,
s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -
vagy a felhõk vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerûen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -
vagy mit tudom én!... Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,
s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc -
óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltûnünk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén." |
|
|
"Vörös Liliom
Kék Liliomtengerben
Látom rózsás ajkaid
Kihajló virágok közt
Érzem nyelved tükrében
Égõ szerelmeink perceit
Csak nézlek, és arról álmodom,
Hogy majd télen
Hideg verítékben
Is kezed fogom
És mindig érzem
A virágot
A tavaszt
Az elmúló õszt
A nyarat
A Csókokat
S a Vörös Virág
ÉGETÕ ÍZÉT" |
|
|
"Vágyom Rád!
Szeretnélek a karjaimba zárni,
Szeretnélek ismét látni.
Érezni tested melegét,
Ami szüntelen kéri, hogy MÉG!!!
Akarom a gyönyört a szenvedélyt,
Akarom a szépséget és a kéjt;
Ami felhevíti egész lényemet,
Nem kérek mást, csak egy Boldog Életet!" |
|
|
"Álmodj...
Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hû társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel
Álmodj tüzet, lánggal égetõt
Álmodj csókkal perzselõ szeretõt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövot, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket..." |
|
|
"Álmodó
Amikor lehunyod két csillag-szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más - vezetlek Téged.
Amikor sírnál - de elfogyott könnyed
Amikor érzed - a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.
Amikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhõk ültek a szemedre
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...
Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson
Amikor eljön a halál érted
Akkor élni én hívlak Téged...
Álmodj patakot, virágzó rétet
Õzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellõt - fényeket
Csillagok vándora - élj életet..." |
|
|
"Álom...
Azt álmodtam: szerettél
Velem együtt nevettél
Szemed fénye ragyogott
Lehoztunk egy csillagot." |
|
|
|
"A szerelem olyan, mint az élet, csak a halállal érhet véget..." |
|
|
|
"Megtanítottál szeretni,
Látni, érezni.
És én most már csak Téged látlak,
Téged érezlek és
csak Téged szeretlek.
És nem tudom meddig, és nem is
akarom tudni,
Mert csak ma van, csak most, csak az
a pillanat,
Amíg mellettem vagy, amíg látlak és
érezlek,
Amíg szeretsz.
Szeretlek!"
|
|
|
|
"Ha ez a szerelem, ez a naponta
Meghalok és naponta újjászületek,
Akkor már tudom, mirõl írnak a költõk,
és mirõl írtak eddig is századokon át.
Ezt eddig nem tudtam, nem éreztem,
És köszönöm a sorsnak, hogy
megismertetett Veled,
És köszönöm Neked, hogy megismertettél
ezzel a keserédes, fájdalmasan
gyönyörû érzéssel.
Köszönöm!"
|
|
"A szerelem?
A szerelem olyan, mint
Egy édes álom.
Mely, ha fölébred,
Áttör minden gáton.
S ha egyszer fölébredt,
Megállítani nem lehet.
Utolér majd mindenkit,
S összetör szíveket.
De ha a szerelem,
Viszonzásra talál.
Akkor az a pár,
Biztos felhõkbe száll.
Attól kezdve kettejüknek,
Boldog lesz élete.
Meg nem bántják egymást,
S ez csak a kezdete." |
|
|
"Mondd, vannak-e álmaid?
Hisz csak magad vagy.
Mondd, álmodsz-e még,
S mondd, ott is kék az ég?
Az ég, mely itt oly tisztán ragyog,
Mint két szemed fénye, ha hagyod.
S mondd, a tó ott milyen színû,
Az elsõ csókod milyen ízû?
Tudod mit?
Ne mondj semmit.
Csak egy szót, mást semmit.
Hogy Szeretlek! - ennyit.
Egyszer majd én is elmegyek,
Lelkemet, akkor átadom Tenéked.
A vihar kinn üvöltve tombol,
Te már ébredsz, de én továbbálmodom." |
|
|
|
"Mit mondhatnék neked te madárka?
A félelem nem enged hahotázva.
Azt hiszed, bátor vagyok?
Bár lehetnék.
Szerelmemért mindent megtennék.
A Félelem erõs, s én gyenge,
Hiába vágyom társra epedve.
Azt hiszed, erõs vagyok?
Az akarok lenni!
Érted szívem fogom tûzbe tenni."
|
|
|
"A hajnali holdfényben,
Egy angyal szállt le elém.
S varázslatos léptekkel,
Közeledett felém.
Te voltál az s hajad,
Hullámzott a szélben.
Szépségednek párja,
Nincsen földön égen.
Megtaláltam benned,
Mindent mire vágytam.
Egész életemben,
Csakis terád vártam.
Bár tudom, hogy soha,
Nem lehetsz az enyém.
További életemben,
Csak egy éltet a remény.
De azt te is tudod, hogy
Remélni örökké nem lehet.
Csak akkor leszek boldog,
Ha szíved engem szeret.
Remélem, hogy amíg csak élsz,
Mindig boldog leszel.
S engem örök életedbe,
A szívedbe teszel." |
|
|
"Félek, hisz nélküle élni már nem tudok.
Félek hisz napjaim csak vele boldogok.
Félek, hisz nem tudom meddig fog szeretni.
S attól is félek, hogy el fog engem feledni.
Félek én attól is, hogy nem csak engem szeret.
Félek én attól is, hogy titkon rajtam nevet.
Tudom, hogy szeret, de én mégis félek.
Félek hisz nélküle mit sem ér az élet.
Félek, mert nem vagyok biztos semmiben,
Félek, mert rajta kívül nem bízom senkiben.
De ha egyszer elhagy, az számomra a végzet,
Inkább meghalok mintsem, hogy nélküle éljek." |
|
|
|
"Érints meg egy gondolattal,
Melybõl hûs szellõ fakad.
Érints meg egy varázslattal,
Melybõl a pillanat szalad.
Érints meg egy tekintettel,
Melybõl a szerelem marad.
Érints meg a két szemeddel,
Melybõl napsugár fakad.
Érints meg a két karoddal,
Melybõl áram szalad.
Érints meg hûs ajkaddal,
Melybõl csak csókod marad!" |
|
|
"Nem mondom, hogy hiányzol,
Nem mondom, hogy kellesz nekem,
Nem mondom, hogy szeretnélek,
Nem mondom, hogy gyere velem.
Nem szeretek birtokolni,
Nem akarom a lelkedet,
Önként kell odaadnod,
Tárd fel hát, a szívedet!
A legjobb barátom lehetnél,
Csak akarnod kell,
Ne félj, hogy megsebezlek,
Ne félj, hogy elveszel!
Ha egyszer megbékélsz magaddal,
Nem téveszthetsz célirányt,
Tudod mi az, amit értelmet ad,
Tudod ki az, aki Melletted áll!
Nem kellett kérned soha,
Hogy törõdjem Veled,
Hisz itt Vagy velem minden nap,
Még ha nehezen is hiszed!
Bár éjszakánként megpróbáltam
Elfeledni nevedet,
De reggel megint visszatértél,
Megfogtad a kezemet..." |
|
|
"Régen nem láttalak,
És mégis bízok Benned,
Hogy egyszer eljössz hozzám,
Hisz, mellettem kell lenned...
Olyan jók lehetnénk Együtt,
Próbáljuk meg kérlek,
Egymás karjában nyugodni,
Átölelni Téged...
Karjaimat lassan,
Nyakad köré fonnám,
Engednél a csábításnak,
Arcodat simogatnám...
Hiába van mellettem más,
Csak Téged lát a szemem,
Tiéd minden gondolatom,
Fedezz fel Édesem!
Mert Te vagy a Tûz,
Aki felhevít és éget,
Nem akarok mást,
Egyedül csak Téged!" |
|
|
"Jégtánc
Egy álom a jégen
Siklani tova,
Régi emlékek
Gyönyörû szép sora...
Benned Tûz lobog,
Hevít a vágy foka,
Jégpáncélom kõkemény,
Nem olvasztasz fel soha?
Érintsd forró újjaid,
Jéghideg ajkamhoz,
Légy türelmes velem,
Húzz közelebb Magadhoz...
Ha táncolunk a jégen,
Talán el is csúszhatunk,
De ha mellettem Vagy,
Erõssé válhatunk!
Kezed érintésére
Felolvad majd testem,
Átveszi a forróságot,
Amit mindig is kerestem.
Hallgasd a dallamot,
És érezd a zenét,
Lásd meg szememben,
A vágy üzenetét!" |
|
|
"Itt vagy velem, gondolatban...
Tegnap este óta lelkem nem háborog
Elcsitultak benne azok a viharok,
Szemem elõtt most már hatalmas cél lebeg
Szeretném elnyerni édes kis szívedet
Vágyom utánad, kincsem
Remélem nem álom
Ketten legyünk egyszer
Módját megtalálom
Hozzám simul tested
Vállamon a kezed
Szívünk dobbanását
Mindet érezheted
Drága, kedves napsugár
Ragyogsz ma is kicsit rám?
Hetente úgy hét napon
Szeretném, ha mosolyod
Nekem szólna, rám ragyogna
Szívedben kis helyem volna…
Messze vagyok, Tõled távol
Ó ha tudnád, hogy hiányzol
Bárcsak itt lehetnél velem
Hogy szeretném ezt, Istenem!
Egész úton szól egy dallam
Itt vagy velem, gondolatban…" |
|
|
"Hiányzol nekem Kedvesem
Hiányzol nekem Kedvesem
A bánat ül a lelkemen
Eszemmel tudom; nem szabad
A szívem majdnem megszakad
Mégis, hol a pillanat
Mikor újra láthatlak
Megint egy új hét
Remény és álom
És én még mindig
Csak arra vágyom
Láthassam arcod
Hallgassam szavad
Bár lehet hogy ezért
Örültnek tartanak
Felidézem ismét az elmúlt hetemet
Versem és a Te gyönyörû szép szemed
Belenézve mélyen, pillanatok alatt
Önkéntelenül is, szám mosolyra fakad…
Lelkemben ilyenkor nagy harangok szólnak
Van-e helye annak a csodaszép szónak
Mit elküldtem Neked, érzelmeim szárnyán
Itt maradt a szívem félig-meddig árván
Visszajön-e egyszer, csókokkal borítva
Vagy elszállt örökre, mindig kóborolva
Mély ez az érzelem, könnybe lábad szemem
Hisz az élet sokszor, nagyon könyörtelen…" |
|
|
"Becsukom szemem...
Becsukom szemem, és máris látom
Mint névnapodon, ébren is álom
Csillan a fény gyönyörû ruhádon
És az a mosoly édes kis szádon
Lágy szellõ fújja kibontott hajad
Ilyen szépnek még sosem láttalak
Ott, akkor, majdnem… megcsókoltalak
Veled álmodtam megint,
Hiányzol, mint rendszerint
Nézem képed, mosolyod
Szívem máris úgy dobog
Ez a pár nap elszalad
És én újra láthatlak?!
Hideg van kint, szívem meleg
Ha akarod, érezheted
Ezt a lángot, forróságot
Számtalan, szép, éji álmot
Bárcsak foghatnám kezed
Nézhetném két szép szemed
Bízz bennem, hisz ismersz már
Óvlak és vigyázok Rád
Nagyon nagyon szeretlek
De csak addig mehetek
Ameddig megengeded
Tiszteletem jele ez
Ha bánt valami, gondolj rám
Mondanám, hogy bújj hozzám
Átölelve tart karom
Messze száll minden bajod
Tudod én ezt így hiszem
Segíthet egy érzelem" |
|
|
"Mindig várlak
Szívem mélyén mindig várlak
Örülök, ha néha látlak
Nagy ajándék vagy nekem
Talán meg sem érdemlem
Csillag vagy fenn az égen
Egyszer talán elérem
Fényed majd rám is ragyog
Kezem Te is megfogod
Érzed, hogy a szerelem
Szétárad a szívedben
Így lesz, talán, nem tudom
Mondd, hogy nem csak álmodom!" |
|
|
|
"Szívembõl szól ez a kicsiny versike,
Veled álmodtam, kezed fogtam újra nevetve,
Karomba zárva, édes csókodra várva,
Egyedül ébredve, én szerelmedért árva..." |
|
|
|
"Ezer seb a szívemen,
Ezernyi fáklya az életem,
Látva tunõ alakod,
Szemed fényével álmodok,
Súlytalan percek vallatnak éberen,
Utolsó mosolyod velem van lélekben....
S oly szívesen hajtanám fejem öledbe,
S tenném életem ölelõ kezedbe,
A vágy mely élteti e kis lángot,
Szép szemedben gyújt holdvilágot."
|
|
|
|
"Hiányzol, mint virágnak a felkelõ napsugár,
Pillantásod elvarázsolt, újra vár,...
Féltelek, mint egy gyermeket ébredés után,
Szívemben pislákoló gyertya vár."
|
|
|
|
"Szívemben pislákol a holdvilág,
Szívedben érzem, nyílik egy kis virág,
Ha még egyszer ajkad izében fürödve ébrednék,
Életem adva kezedbe, veled szárnyalnék..." |
|
|
|
"Arcomon könnyem folyik, s várlak,
Minden pillanatomban Téged látlak,
Szavaid fülemben játszanak édes dallamot,
S ha lehunyom szemem, érzem tunõ alakod." |
|
|
|
"Lassan telnek a nélküled töltött percek,
Szívemben pillantásod bûvölete ébred,
Hûs szellõ járja át fáradt testemet,
Mosolyod rabul ejtette álmos lelkemet." |
|
|
|
"Beszélnék, de a hang torkomban reked
Oly sok szép szót gondoltam neked,
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod sikolya.
Szétfeszít. Kínoz. Öl.
Felkavar. Meggyötör.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok,
S tûröm, hogy magához húzzon az emlék.
Öleljen, súgja fülembe; Nemrég
Még nálad voltam. Nálad, Édesem.
Boldogságtól megittasulva, részegen
Ízleltem mézédes csókjaid,
S kutattam lelked rejtett titkait.
Most távol vagy. De mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.
Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.
Csak Te vagy, kit akarok, csak Te vagy, ki kell nekem.
Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni neked;
Engedd, hogy szerethesselek." |
|
|
|
"Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír.
A toll a kezemben reszket, de nem ír.
Nem bír mozdulni sem.
De minek is?! Hisz úgysem
lehet azt szavakba önteni, amit érzek.
Száz sebbõl vérzek,
mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen.
Azt hiszem,
a pokol ilyen lehet.
Ilyen sötéthideg
fájdalomvihar,
mit magányom kavar.
Mi égbe emel, majd földre ejt.
Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt?
Számtalan átvirrasztott éjszakát,
teljesülhetetlen vágy verítékszagát,
visszafojtott lélegzetet,
szégyellve elmorzsolt könnycseppeket,
kínt, mi keresztre feszített,
s elveszített,
porba hullt imákat. Könyörgést.
Hiányzol. Mintha éles kést
Forgatnának szívemben.
Hiányzol szerelmem!
Hiányzik ágyunk melege, csókod íze,
szemed selymesen simogató színe,
hiányzik az ölelésed,
nevetésed, érintésed,
tested, lelked.
Mindened." |
|
|
"Hajnal volt.
A Hold felhõfüggöny mögött bujdokolt.
Álmoskábultan szunnyadt a táj
Mint kinek fáj, hogy ébredni muszáj.
Újra, s újra visszaálmodom azt a napot
Mert mit akkor az élet adott
Nem felejthetõ sohasem.
Szerelem.
Egy piciny szoba. Egy kis ágy.
Te, én, és a vágy
Szerelemtõl izzó levegõ
Párna, s lepedõ
„Szemedbe néztem, s elmerültem benne”
Azt beszélik, a szem a lélek tükre
Így hát én lelkedbe merültem
S a mennyekbe kerültem" |
|
|
|
"Cirógató dallam,
Simogató szavak,
Remegõ ölelés,
Elnémuló tudat,
Tétova érintés,
Szikrázó szivárvány,
Fénylõ nevetés,
Isten-áldott ármány
Ahogy lelkünk minden távolságot legyõzve
Forrón, vadul, falakat ledöntve
A tengerkék ég csillogó tejútján összefonódik -
S álmot szõ - valódit
Elûzve az élet minden szürkeségét
Mélybõl szakítva fel holtnak hitt reményét
A tündérmeséknek…
S ahogy összebújva bõrünk eggyé olvad
Zakatoló szívünk felrázza a holdat
Hogy piruló arcát most felhõ mögé rejtse
És senki se lássa és senki se sejtse,
Hogy hajnalodik már…
És a fénylõ csillagok között
Az ezüstös szivárvány mögött
Az istenek csak csendben mosolyognak,
S közben kéz a kézben mind-mind összefognak,
Hogy megállítsák az idõt."
|
|
|
"SZERETLEK TÉGED!
Nagyon és halálosan,
Tisza szívbõl és boldogan,
Egész életre szólóan!
Csak azt kiáltja mindenem:
Emberek! Van egy lány, kit Szerethetek!
És mit szólnak rá, kérdezed?
Ne kérdezd, csak Érezd!
Érezd az õszi szelet,
Ami lassan felénk hozza a Telet,
Ami még szebbé teszi Szerelmünket,
Mert azt súgja, a másik viszont Szeret." |
|
| | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
